Mint az utóbbi 32 évben mindig, idén szeptember 30-án is lesz egy kisebb megemlékezés a Farkasréti temetőben annál a sírhelynél, amelyet az 1975-ben, Bejrút közelében lezuhant Malév-gép tizenegy magyar halottjának tiszteletére emeltek.

Hozzátartozók gyűlnek össze, akik a temetőből távozva néha beülnek egy kávézóba beszélgetni. Téma mindig akad, a 32 évvel ezelőtti tragédiának ugyanis gyakorlatilag nincs olyan részlete, amit sikerült volna megnyugtatóan tisztázni.

 

A nevüket őrzik, a testüket nem...

 

 

Az áldozatok

A Malév 240-es, Budapest-bejrúti járata 1975. szeptember 30-án, a hajnali órákban, nyolc perccel a bejrúti repülőtérre való leszállás előtt zuhant a tengerbe. A személyzet tagjai voltak:

Pintér János parancsnok,

Kvasz Károly másodpilóta,

Horváth István fedélzeti mérnök.

Mohovits Árpád pilóta,

Majoros László hajózó szerelő és az utaskísérők:

Kmeth Ágnes,

Fried Richárd,

Szentpály Mercedesz,

Herczegh Miklósné,

Németh Lászlóné.

Egy magyar utas volt, Glausius Gábor.

Mint Németh Lászlótól tudjuk, a további 49 utas között volt

négy francia apáca, akik a Szent Család konventbe igyekeztek,

két finn diplomata,

egy brit házaspár és hároméves gyermekük,

egy angolai,

egy szaúdi,

egyiptomi valamint

libanoni állampolgárok

Újabb zavaros fejezettel bővült az 1975-ös bejrúti Malév-járat tragédiájának története. Pár éve a parlament megszavazott egy százmillió forintos kegyeleti alapot, de ez nem oldott meg semmit, csak minisztériumi szerencsétlenkedéshez vezetett, régi sebeket tépett fel és személyes sérelmeket okozott. A titkosszolgálatoknál folytatódik az állítólag lelőtt gép eltűnt iratai utáni kutatás. Az [origo] utánajárt a rejtélyes történet legújabb fejleményeinek.

A hivatalos magyarázat jelenleg is az, hogy ismeretlen okból zuhant a tengerbe a repülőgép, a halottak - szintén hivatalosan - nem kerültek elő, és nem is kapták meg a végtisztességet.

Eközben azonban nyugtalanítóan sok jel utal arra, hogy nem feltétlenül úgy történt minden, ahogy azt a magyar hatóságok állították: felmerült, hogy a gépet lelőtték és az is kiderült, lehetséges, hogy a halottak sem a tenger mélyén fekszenek, hanem egy tömegsírban, valahol Bejrút közelében. A hozzátartozók egy része ezért nem adta fel a küzdelmet a teljes igazság kiderítésére, sem arra, hogy a tragédia áldozatait, ha megkésve is, de tisztességes körülmények között temessék el.

Úgy tűnt, 2004 végén fordulat áll be, a parlament ugyanis megszavazta, hogy létrejöjjön egy százmillió forintos alap a nyitott kérdések rendezésére. Nem ment simán, a kormány nehezen adta be a derekát, hogy újra napirendre kerüljön a Malév-járat ügye. Csapody Miklós MDF-es képviselőt négy évvel ezelőtt megkereste két olyan hozzátartozó, akik a választókerületében élnek, és ő még az év novemberében interpellációban kérte, "a kormány intézkedjék róla, hogy az ország légi szerencsétlenségben elhunyt polgárainak megadassék a végtisztesség itthon, magyar földben".

A síremléken újravésették a számokat

A Pénzügyminisztérium akkori politikai államtitkára, Veres János (jelenleg a tárca első embere) nem adott túl biztató választ. Idézte a különböző nemzetközi egyezményeket, majd kijelentette, hogy már korábban is voltak erőfeszítések, de azok sem vezettek eredményre, és "nem várható az, hogy a 700-800 méter mélyben levő repülőgéproncsokat kiemeljék".

Veres azzal zárta a felszólalást, hogy a Malév a Farkasréti temetőben emelt síremléket a halottak napjára felújíttatta, megtisztíttatta, a betűket és számokat pedig újravésette.

Csapody pár hónappal később újra felvetette a témát a parlamentben, amire ezúttal Csillag István akkori közlekedési minisztertől érkezett - Vereséhez hasonló - válasz. Csillag is felemlegette a temetői síremlék felújítását, igaz, azt is hozzátette, hogy ha az áldozatok hozzátartozóinak vannak "kegyeleti vonatkozású kezdeményezései", akkor azokra a minisztérium nyitott.

Közben a kormányoldalon is megindult valamiféle mozgolódás. Az egyik elhunyt utaskísérő férje, az évtizedek óta Angliában élő Németh László kereste meg Kékesi Tibor szocialista képviselőt, aki vállalta, megpróbál segíteni abban, hogy pénzt szerezzen a Malév-gép ügyének lezárására, az elhunytak maradványainak hazahozatalára.

A politikus az [origo]-nak elmondta, hogy már 2003-ban volt egy próbálkozása, de akkor a szocialisták belső egyeztetésén elbukott a javaslata. Egy évvel később már sikerrel járt, amiben szerinte szerepet játszott az is, hogy az SZDSZ is támogatta az elképzelést.

A 2005-ös költségvetési törvényhez nyújtotta be Kékesi a százmillió forintos kegyeleti alapról szóló módosító indítványát, amely megkapta a szükséges többséget. A képviselő indoklásában az szerepelt, szükség van arra, hogy a kormány vállaljon szerepet "a hullámsírban fekvő repülőgép roncsainak feltárásában, valamint az elhunytak földi maradványainak felkutatásában, hazaszállításában és az őket megillető végtisztesség megadásában".

700 milliós bökkenő

Ez ígéretesen hangzott, akadt azonban egy kis bökkenő, amit Kékesi is megemlített indoklásában: egyértelmű volt, hogy százmillió forint közel sem lesz elég a roncs kiemeléséhez és a maradványok hazahozatalához. A képviselő akkori becslései szerint összesen 800 millió forintra lett volna szükség. Kékesi arra számított, hogy a hiányzó 700 millió a szerencsétlenségben érintett többi ország, az utasok hozzátartozói és civil szervezetek felajánlásaiból jönne össze. Kékesi hozzátette, "ennek elősegítéséhez elengedhetetlen a magyar kormány és az illetékes minisztérium kezdeményező szerepe". Az elmúlt három évet és a dolgok jelenlegi állását tekintve erősen kérdéses, hogy ehhez végül is tartották-e magukat.

A harmincadik évfordulón gyászmisével emlékeztek

A százmillió forint nem elkülönítve, hanem előirányzatként, tehát lehívható összegként jelent meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2005-ös költségvetésében. Bár a törvényt már előző év decemberében elfogadták, Németh László szerint közel fél év után, májusban ültek le először a minisztérium képviselői a hozzátartozókkal. A tárca kérése az volt, hogy hozzanak létre valamilyen szervezetet a képviseletükre. A hozzátartozók - Németh szerint az ő költségén - végül decemberben létrehoztak egy alapítványt, amely a lezuhant gép lajstromjele után a HA-LCI nevet kapta.

Németh László állítja, hogy a minisztérium húzta az időt, hónapos késésekkel válaszolt csak a leveleikre. Az alapítvány létrehozásában segédkező ügyvéd, Niederfiringer Ágnes megerősítette az [origo]-nak, hogy valóban nem volt zökkenőmentes az együttműködés a minisztériummal. "Lassan őröltek a GKM malmai" - fogalmazott diplomatikusan a jogász. Szerettük volna megkérdezni a tárca egykori politikai államtitkárát, Dióssy Gábort, aki abban az időszakban foglalkozott a kegyeleti alappal, de nem kívánt nyilatkozni.

Néhány apró lépést azért tett a GKM. A fejleményeket figyelemmel követő Kékesi elmondta, hogy a minisztérium készíttetett egy szakvéleményt, amely kimondta, hogy sem a gép kiemelésének, sem az áldozatok exhumálásának nincs jogi akadálya. Itt azonban meg is állt a történet. Egy neve elhallgatását kérő, az ügy részleteit jól ismerő GKM-es forrás az [origo]-nak azt mondta, készültek számítások és tervek a kiemelésre, amihez még a Titanic feltárását és az Északi-tengeren elsüllyedt komphajók példáját is felhasználták. Bár forrásunk szerint voltak kétségek, hogy vajon harminc év után vannak-e még a tengerfenéken azonosításra alkalmas emberi maradványok, elvileg minden készen állt, "gombnyomásra indulhatott volna a kiemelés". Informálisan ugyanis több nyugat-európai ország - ahonnan a Malév-járat utasai származtak - jelezte, hajlandó segítséget nyújtani - mondta a minisztériumi forrás.

Ebben nagy szerepe volt Németh Lászlónak, aki időt és pénzt nem sajnálva próbálta feltárni a Malév-gép lezuhanásának körülményeit és intézkedni arról, hogy kiemeljék a roncsokat. Németh az [origo]-nak azt mondta, tárgyalt finn, brit és más nyugat-európai országok illetékeseivel, akik egyebek mellett hajót és a tengerfenék szkenneléséhez alkalmas műszereket ajánlottak fel. Németh szerint "2005-ben még együtt volt minden", azaz ha elkezdődött volna a kiemelés, ezeket a személyes, tehát nem hivatalos vállalásokat teljesítették volna a külföldiek. Most azonban újra kellene kezdeni a kilincselést, azok közül ugyanis, akikkel ő tárgyalt, sokan más pozícióba kerültek azóta. GKM-es forrásunk szerint a pénzhiány volt a fő oka, hogy hozzá sem láttak a kiemeléshez. A kegyeleti alap százmilliója csak arra lett volna elég, hogy roboteszközökkel felderítést végezzenek, és bizonyos tárgyakat felhozzanak a mélyből.

Különleges ajánlat

Úgy tűnik, hogy a minisztérium nem igazán tudta, mihez is kezdjen ebben a helyzetben. Közben a takarékossági intézkedések miatt megcsappant az előirányzatban szereplő összeg, és már csak kilencvenmillió állt rendelkezésre. A GKM részéről változtak a szereplők is, Dióssy távozott és az új államtitkárhoz, Garamhegyi Ábelhez került a kegyeleti alap ügye. Kékesi szerint ez a váltás lendületesebb hozzáállást és racionálisabb ajánlatot hozott. Utóbbi azt takarja, hogy a minisztérium pénzt - még ha burkolt formában is, de valamiféle kártérítést - adna a a hozzátartozóknak.

Ha az államtitkár azt hitte, hogy ezzel lezárja az évek óta húzódó ügyet, akkor elszámította magát. Az áldozatok rokonainak többsége ugyan elfogadja ezt az ajánlatot, Németh László viszont nem, márpedig a minisztérium csak olyan megoldásba hajlandó belemenni, amelyhez mindenki hozzájárul. "Kegyeleti kérdésről van szó, rosszul venné ki magát, hogy egyes hozzátartozók igényeit kielégítik, másokét nem" - magyarázta Kékesi, hogy miért ragaszkodik a GKM az egységes véleményhez. (Szerettünk volna beszélni Garamhegyi Ábellel, ő azonban nem kívánt nyilatkozni, és írásban feltett kérdéseink többségére sem kaptunk választ a minisztériumtól.)

Kékesi azt mondta, a hozzátartozók között már a GKM-mel való egyeztetés kezdeti szakaszában vita volt arról, hogy mi lenne a pénz helyes felhasználása. Több neve elhallgatását kérő özvegy is azt mondta az [origo]-nak, 31 évnyi hiábavaló várakozás után úgy érzik, már nincs értelme ragaszkodni a roncsok kiemeléséhez és az elhunytak maradványainak repatriálásához. Erre azért sem látnak esélyt, mert Libanonban tavaly óta ismét feszült a helyzet, gyakoriak az erőszakos cselekmények. Tartanak attól is, hogyha repatriálják is szeretteiket valamikor, azt ők már nem fogják megérni, ugyanis már idősek, és többen közülük betegeskednek.

Az idei év elején több özvegy megkereste Garamhegyit azzal, hogy szeretnének kapni valamilyen anyagi segítséget, ugyanis rossz körülmények között élnek. Egyikük azt mondta az [origo]-nak, hogy özvegyi nyugdíja mindössze harmincezer forint, bár igaz, hogy a tragédia után kaptak 100-200 ezer forintnyi biztosítási pénzt. Miután meghallgatta az özvegyek kérését, az államtitkár előállt a kegyeleti alap felhasználására vonatkozó új javaslattal. Ennek értelmében a minisztérium felállítana egy emlékművet Libanonban, és fedezné a hozzátartozók utazási költségeit. A tárca úgy számolt, hogy fejenként ötmillió forintot kapnának, ami elegendő több családtag utaztatására és elszállásolására is.

Fontos részlete a javaslatnak, hogy a minisztérium ezt az összeget akkor is kifizetné, ha valamelyik hozzátartozó nem akar Libanonba utazni, és akkor is jár az ötmillió, ha valaki odarepül ugyan, de kevesebb időt tölt ott és olcsóbb szállást választ, mint amivel a GKM számolt. A minisztérium tehát sajátos módon ugyan, de kártérítést fizet a családoknak a kegyeleti alapból. Ezt közvetlenül nem teheti meg, ugyanis a parlament nem erre a célra szavazta meg a százmilliót, a költségtérítés azonban - ahogy Kékesi fogalmazott - "érthető így is, úgy is".

Egy mindenkiért, mindenki egyért

Ezt a megoldást egyedül Németh László ellenzi, és ha a GKM tartja magát ahhoz, hogy egységes álláspontot vár el, akkor a többiek semmire se mennek nélküle. Kékesi azt mondta, van egy kompromisszumos javaslat, amellyel talán nyugvópontra jut a vita. Az elképzelés szerint a tíz hozzátartozó megkapná a költségtérítést, a maradék pénzt pedig arra fordítanák, hogy felkutassák és hazahozzák Németh feleségének maradványait. Németh László azonban attól tart, hogyha kifizetik a költségtérítéseket, akkor utána elsikkad majd a repatriálás ügye. "Ragaszkodom hozzá, hogy feleségem, Ágnes földi maradványait visszahozzák" - jelentette ki az [origo]-nak, hozzátéve, azt már nem tartja fontosnak, hogy utána mit tesz a minisztérium. Megjegyezte azonban, pert fog indítani a minisztérium ellen, ha a repatriálás előtt adnak ki pénzt az alapból a hozzátartozóknak.

Elszálltak az eredeti ígéretek

A helyzetet bonyolítja, hogy az áldozatok maradványainak holléte sem tisztázott. Németh László emlékeztetett arra, hogy a hivatalos magyar álláspont szerint senkit nem találtak meg a járaton tartózkodók közül, azaz a tetemek a tenger mélyén fekszenek. Ő azonban ennek ellentmondó információkra bukkant, akárcsak Kékesi Tibor, aki hozzájutott ahhoz a vizsgálati jegyzőkönyvhöz, amelyet a tragédiáról készített a magyar, a szovjet (mint a gép gyártója) és a libanoni fél. A képviselő szerint ebben a dokumentumban az áll, hogy több holttestet kiemeltek a szárazföldre, közülük néhányat - főként közel-keletieket - azonosítottak is, és átadtak hozzátartozóiknak.

Elúszhat a pénz

Volt több olyan áldozat, akiknek nem tudták megállapítani a személyazonosságát, őket egy közös sírba temették - mondta Kékesi. Németh szerint nagy a valószínűsége annak, hogy magyarok is voltak köztük. Állítja, hogy birtokában vannak olyan fotók, amelyek alátámasztják ezt. Egyik kép alapján lehetségesnek tartja azt is, hogy a közös sírba temetett áldozatok között van a felesége is.

Ha nem születik valamilyen megoldás a kegyeleti alapról, akkor könnyen lehet, hogy elúszik a kilencvenmillió forint. "Amennyiben nem jön létre Önök között konszenzus ezévben, a korábban már elmondottaknak megfelelően, a racionális gazdálkodás elvének megfelelően kezdeményezni fogom, hogy a vonatkozó költségvetési sort maradványként ne tartsa fent tovább a Magyar Köztársaság" - áll abban az [origo] birtokába került levélben, amelyet Garamhegyi Ábel küldött több hozzátartozónak. Kékesi szerint azért döntött így a minisztérium, mert úgy gondolták, folyamatosan veszít értékéből a kijelölt összeg, ezért nincs értelme a végtelenségig fenntartani. Sok függ tehát most attól, hogy mit válaszol Garamhegyi annak a tíz özvegynek, akik egy hónappal ezelőtt levelet küldtek neki, amelyben megerősítik, elfogadják a költségtérítésről szóló korábbi ajánlatot.

Ha lesz is azonban valamilyen megnyugtató lezárása a kegyeleti alapról szóló vitának, akkor is csak egy részletkérdés oldódik meg. A Malév-járat tragédiája körül ugyanis 32 év után is rengeteg a kérdőjel. A hivatalos közlések szerint a mai napig nincs meg például a gép utaslistája. A Malév régóta állítja - és ezt most az [origo]-nak újra megerősítette -, hogy irattárában nem lelhetők fel az üggyel kapcsolatos dokumentumok, mert "a baleset érdemi kivizsgálásában nem vettünk és nem is vehettünk részt, hiszen a Libanon területén bekövetkezett baleset kivizsgálása kizárólagosan a libanoni állam hatáskörébe tartozik".

Van, aki azt gyanítja, hogy ha vannak is papírok, akkor azok a titkosszolgálatoknál lehetnek. Répássy Róbert fideszes képviselő legalábbis - miután egy az üggyel foglalkozó újságírótól, Pusztai Lászlótól értesült a dokumentumok hiányáról - írásbeli kérdést intézett szeptember közepén Szilvásy Györgyhöz, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszterhez. "A Malévtől ismeretlen időpontban és körülmények között fontos iratok tűntek el, amelyekből például az is kiderülne, volt-e ezen a repülőgépen hadianyag is, amely összefüggésben állhat a repülőgép katasztrófájával. A rendelkezésre álló információk alapján nem zárható ki, hogy nem véletlen baleset történt, hanem lelőtték a repülőgépet" - írta Répássy. Az [origo] megkereste Szilvásy hivatalát, ahol közölték, dolgoznak a válaszon, de időbe telik, míg utánanéznek a részleteknek.

Írógép mint Kalasnyikov

Répássy felvetései - a hadianyag-szállítás és gép lelövése - nem számítanak újdonságnak, a magyar hatóságok azonban eddig úgy tettek, mintha nem vennének róluk tudomást. Csillag István például még pár évvel ezelőtt, a már említett interpellációra adott válaszában is azt hangsúlyozta, hogy a tragédiát megfelelően kivizsgálták a hatóságok, kizártak "minden olyan ténymegállapítást, amellyel meg lehetett volna határozni a katasztrófa okát", új körülmények és tények pedig, a miniszter szerint azóta nem merültek fel. Utóbbi megjegyzéssel az általunk megkérdezett hozzátartozók nem értenek egyet.

Németh László - mint azt már korábbi interjúkban is elmondta - kutatásai szerint olyan bizonyítékokra bukkant, amelyek arra utalnak, hogy a gépet lelőtték. Erre két okot is szolgáltathatott a Malév-járat: egyrészt állítólag ezen a járaton utazott volna egy militáns palesztin csoport vezetése, de az utolsó pillanatban változtattak a tervükön, és erről a feltételezett támadó nem értesült. A másik ok, hogy felmerült, a gép esetleg hadianyagot szállított. A Malév akkori főpilótája, Fülöp András az [origo]-nak megerősítette, hogy ez bevett gyakorlatnak számított: a hivatalos papírokon írógép vagy éppen varrógép-alkatrész szerepelt, de valójában AK típusú géppuskák és más fegyverek voltak a rakodóttérben. Fülöp szerint még olyan  utasítás is volt a Malévnél, hogy Törökországban nem szabad kényszerleszállást végrehajtani, nehogy a NATO-tagállam hatóságai átkutassák a gépet és megtalálják a hadianyagot.

Fülöp nemrég megjelent, Szarvasbikák, gépmadarak című könyvében tényként kezeli, hogy a Bejrútba tartó repülőt lelőtték. "Gépünket, a HA-LCI lajstromjelű TU-154-est a bejrúti leszállási manőver közben rakétatalálat érte, kivédhetetlenül a tengerbe csapódott. (...) A magyar hivatalos körök ezt egyértelműen elhallgatták, és a katasztrófát ismeretlen, kideríthetetlen körülmény következményeként tüntették fel. Égbekiáltóan hazug álláspont, amelyet a körülmények, a tanúvallomások, a környezetben működő katonai radarfelvételek egyértelműen cáfoltak" - írja a nyugdíjas Fülöp, aki harminc évig dolgozott a Malévnál.

"Azok az emberek hősi halottak"

Az egykori főpilóta állításait arra alapozza, amit a légitársaság részéről kiküldött szakemberek jelentettek, és arra, amit a libanoni irányító szolgálat egyik munkatársa mondott neki. Arról nem ír a könyvében, hogy szerinte kik lehettek a támadók, de a Magyar Rádió pár évvel ezelőtti dokumentumműsorában Deák Péter katonai szakértő azt mondta, Libanon, a Szíria által támogatott palesztin csoportosulás és esetleg Izrael jöhet szóba, bár utóbbit ő kizárta.

Temetetlen múlt

Az általunk megkérdezett hozzátartozók azt is gondolják, hogy a magyar hatóságok tudhattak arról, a gépet támadás érheti. Már csak ennek tisztázására is fontos lenne, hogy ha vannak eddig elzárt dokumentumok, akkor azok nyilvánosságra kerüljenek.

Fülöp Andrást azonban az zavarja leginkább, hogy szerinte az áldozatok nem kaptak elismerést, és a családtagjaikat sem támogatta sem a Malév, sem a magyar állam. "Azok az emberek hősi halottak, úgy is kellett volna kezelni őket" - mondta az egykori főpilóta. A rendszerváltáskor a hozzátartozók abban bíztak, hogy talán az ő ügyükben is fordulat következik, és a légitársaság, valamint az érintett hatóságok nyitottabbak lesznek, esetleg elismerik, ha hibáztak. Erre azonban hiába vártak. Ahogy az egyik özvegy lemondóan megjegyezte: "Legalább annyit mondhattak volna, hogy elnézést, akkor más idők jártak."