Nagy repülőgép, nagy izgalom, nagy szervezés. Nyár óta vártuk, hogy Ferihegy vendége legyen a világ legnagyobb utasszállítója, az Airbus A380. Most végre tényleg itt volt, és noha nem töltött túl sok időt nálunk, az ügyes szervezés révén mégiscsak elég alaposan megismerkedhettünk vele.

Mondhatni nagyképűen, mi voltunk a legnagyobb sor az indulási csarnokban, aztán a ránk nézve éppoly alapos biztonsági ellenőrzés után értünk a SkyCourtba. (– Mi nem is repülünk! – De bemennek a tranzitba és a munkaterületre! – Ez olyan érv volt, ami előtt meg kellett, hogy hajtsuk a fejünket, különben úgysem jutunk tovább.)

A380 – először csak tortaként érkezett. A galériában Somogyi-Tóth Péter fotói

Némi várakozás, majd busszal mentünk a tűzoltóbázisnál felállított jókora sátorig, ahol kellemes hűsítők és érdekes gondolatok vártak egy sajtótájékoztató keretében. Amíg a gép megérkezett, és még a hagyományos érkezési tortavágás után is volt egy kis idő, Ofer Kisch, a Lufthansa-csoport kelet-közép-európai regionális igazgatója azt érzékeltette, hogy az erősen bővülő, idén már 15 százalékkal nőtt utasszám is magyarázza, miért érezte fontosnak a német légitársaság büszkesége bemutatását nálunk is.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezére pedig további, mondhatni történelmi indoklással szolgált, miért fontos Budapest a Lufthansának: már 1967-ben indítottak a németek menetrend szerinti járatokat Budapestre, 1985-ben ismét csak a Lufthansa hozta Budapestre először az akkori legnagyobbat, a Boeing 747-est.

Kisch úrtól külön interjúban azt kérdeztem, mennyire látszik a forgalomba állítás után a 380-as gazdaságossága, érzékelhető-e, hogy a gép megéri azt a sok-sok pénzt, amit kiadnak egy-egy példányáért. Kisch úr válasza határozott igen volt, a gép paraméterei nagyon jók, az egy ülésre vetített üzemanyag-fogyasztás rendkívül alacsony, és a gép olyan komfortot biztosít, ami szemlátomást komolyan vonzza is az utasokat. Egyébként gondolhatja az ember, hogy a légitársaság képviselője nyilván nem fog rosszat mondani a legfantasztikusabb gépéről, de a pozitívumok igazolása viszonylag egyszerű: a Lufthansa most jelentette be újabb két gép megrendelését, amivel az A380-as flottája 17-re nő. És a németek nyilván nem rendelnének újabb példányokat, ha nem gondolnák kifizetődőnek.

Erről a komfortról később meg is győződhettünk, de először: autóbuszozás a marsaller kocsija mögött a 31-es pályához: a hatalmas madarat már akkor láthattuk – gyönyörű volt az idő, ráadásul a levegő sem volt túl párás –, amikor a hosszúfalon repült 130-as irányon. Majd két jobbforduló, és a hatalmas madár meglehetős finoman ereszkedett a betonra, enyhe füstölés jelezte a terhelés alacsony és a pilótatudás magas szintjét. Aki látta már leszállni, nem döbbent meg annyira, de aki először találkozott vele, meglepve hallhatta: a (belső hajtóműveken dolgozó) sugárfékek ellenére meglepően csendes volt a leszállás.

A pályáról lefordulva az A380-as türelmesen megvárta – nyilván a toronnyal pontosan egyeztetve –, amíg a sajtó bekavarog az Alfa-gurulóra, és így a lehető legszebb szögből, épp az óriással szemközt láthattuk a begurulás utolsó szakaszát, a reptéri tűzoltók látványos vízfecskendezéses köszöntése mellett. Akkor kezdhettük igazán érzékelni a gép méreteit, amikor láttuk, hogy nemhogy a szárnyvégek, de már a belső(!) hajtóművek is kilógnak a nem túl keskeny gurulóról a fű fölé.

A géppel való ismerkedés az iho/repülés stábjának a pilótafülkében indult. A két rokonszenves kapitány, Werner Knorr és Ingo Meyerdierks a jobb és bal ülésből a rendelkezésre álló igen rövid idő ellenére szívesen mutogatta a „munkahely” érdekességeit. Nem is annyira a joystick kormányt, ami a 320-as óta minden Airbus sajátja, ez már kvázi megszokott. A nagy képernyős kijelzők is léteznek már más típusokon is. De hogy a reptéri előterek és gurulók ábrája mozgótérképként segítik külön képernyőn a pilótákat a földön, vagy hogy a farokrész tetejéről, az orrfutóról és a főfutók felől is élő tévéközvetítést kapnak a pilóták, az a „nem semmi” kategóriája, de érthető. Ennél a gépnél aztán tényleg fontos tudni,  hogy jó pozícióban gurul-e a gép. A pilóták elmondása szerint az, hogy nagyon magasan vannak a beton felett, plusz hogy kilebegtetéskor még emelik is a gép orrát, nem jelent problémát a sima leszállásnál. A gép nagyon jól vezethető, nagyon harmonikusak a kormányai, és hamar megszokható a különlegesen magas pozíció.

Az első osztály (nyolc hely) lenyűgöző volt, ággyá alakítható, szeparált üléseivel, a business class szintén nagyon kellemes utazást ígért, még masszíroztak is a székek, de engem leginkább az érdekelt, hogy vajon a turistaosztály, az economy is tud-e plusz kényelmet nyújtani az utasainak. Nos, a válaszom határozott igen, és itt kezdődik azért a történet lényege. Mert az, hogy a first és a business kényelmes, az egy dolog, de az igazi áttörés, ha az alsó szinten sem érzi magát heringnek az utazó. Elsősorban a viszonylag tágas lábtér az, ami biztató hosszú távon is, és a gép méreteinek megfelelő, középen is futó „overhead-bin”-ek érzékeltették, hogy a kabin nagysága valóban rendkívüli. Ami nekem ebben a térben nem tetszett: sűrű, de viszonylag kis ablakokat láttam, bár lehet, hogy ez épp olyan érzékcsalódás, mint sok más méret ezen a gépen.

Például a hajtóműveké. Csak ha az ember a közelébe ér a szélforgatta, csendesen körbejáró turbinalapátoknak, akkor jön rá, mekkora egy ilyen jószág. Szomora Sándor, a Lufthansa Technik vezérhelyettese meg is mondta: a Trent-900 átmérője kb. akkora, mint egy A–320-as – törzse.  Szomora elmondta azt is, hogy a Lufthansa-óriásgépek műszaki paraméterei nagyon rendben vannak, megkönnyíti a karbantartást a rendszerek állapotát számon tartó számítógép-hálózat. Ritka a komoly meghibásodás, a friss típus már nem szolgál gyermekbetegségek tüneteivel, egyszerűen repül és kész. Ennél nagyobb dicséretet nem is lehet hallani egy műszaki szájából.

A buszkaraván végül a 31 balpálya nyugati oldalára vitte az újságíróhadat, hogy felvehessük, megcsodálhassuk a könnyed felszállást, az elemelkedést a Bravo gurulónál, ugyancsak mérsékelt hangerővel, majd jött a búcsúmeglepetés: a jobb iskolakör lerepülése után egy szép go-around, olyan két méter magasról indítva a pálya fölött. A hatalmas gép emelkedőben még látványos billegtetéssel is búcsúzott Budapestről, nekünk meg nem maradt más, mint gratulálni a Budapest Airport (külön Hardy Mihály kommunikációs igazgatónak) és a Lufthansa csapatának a profi szervezésért, azért, hogy ennyire kellemesen és alaposan találkozhattunk a világ legnagyobb utasszállító repülőgépével.

Az iho repülésaloldalán technikai összeállítást is olvashatnak az óriásról, hétfőn pedig megnézhetik videónkat az A380-as budapesti látogatásáról.